4
"jume" - álom
Annyiféle álmunk van, s emellett oly sok értelemben használjuk ezt a kifejezést, annyi árnyalat kerül szinte azonnal elénk, ha utánagondolunk, hogy nem is győznénk egy szuszra felsorolni. Többféle álom van „földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes”, hiszen ide sorolhatjuk az álmodozást, a képzeletet, a vágyainkat és a terveinket is. Nem feladatunk azonban most ezeket összegyűjteni, csak azzal foglalkozunk a továbbiakban, milyen észlélésre bukkanunk a szűkebb értelemben vett álmok köreiben, milyen esztétikai jellemzői vannak annak az élménynek, amikor álmunkban látunk, hallunk, érintünk, ízlelünk, szagolunk valamit. Mindennek jelentősége az, hogy az álom igen jó közelítést ad a művészi látásmód megértéséhez, amely nem egyszerűen látás, hanem sajátos láttatás is egyben.
 |
JUME Gáncs Nikolasz kalligráfiája |
Talán
megütközést kelt a megállapítás, hogy álmunkban is észlelünk, hiszen egészen nyilvánvalónak tűnik, hogy aki
álmodik, alszik, így éppen hogy nem észlel semmit környezetéből, csak álmait
éli át. Ha azonban magára az élményre tekintünk, tehát arra, milyen álmunkban látni, hallani és így
tovább, akkor nem lehet kétséges, hogy álmodva is észlelünk,
mivel álmunkban látni tényleg olyan élmény, mintha valóban látnánk valamit.
Utólag, felébredve álmunkból persze könnyű különbséget tenni, de amíg álmodunk,
addig nem tudjuk, hogy nem valóságosan észlelünk, hanem csak álmodunk s így azt valóságként éljük át.
Ha azonban
alaposabban is összehasonlítjuk a valóságos és az álombeli észlelést, érdekes megkülönböztető
jegyekre bukkanunk. Mellesleg, ha így vizsgálóduk, akkor feltehetően ébren
vagyunk, bár igaz, ilyen vizsgálódást elvileg álmunkban is elvégezhetnénk (mondjuk,
ez nem mindennapi álom lenne). Megállapításaink igazsága ugyanis nem attól függene,
hogy ébren vagyunk-e vagy álmodunk, hanem csakis attól, hogy helytállóak-e.
Másként, az ébrenlét és az álom különbségéről nyert belátások érvényessége nem
függ attól, hogy ébren vagyunk vagy alszunk. Ám az, hogy miként észlelünk, annál inkább: észlelünk, de nagyon másként
álomban, mint az ébrenlét során. Lássuk hát, miként!
Egyetlen
jegyet megvizsgálva, az észlelés
mozgásterének különbségét emeljük ki, a könnyebbség kedvéért csak a látást
megvizsgálva. Egyszerűen arról van szó, hogy amikor ébren vagyunk, többnyire könnyedén
járathatjuk a szemünk erre-arra, bár nem mindig, ez tény (például nem akkor, amikor elkapjuk a kezünkből
kicsúszó kulcscsomót). A látótér bejárhatósága képi értelemben igen kiterjedt, tekintetünk
nincs kényszerpályába szorítva, noha kétségtelen, hogy ilyen is előfordul. Mindegy
mire nézünk, van mellette is, alatta is, felette is van valami, amire könnyedén átsiklik tekintetünk, ha akarjuk. Másrészt, az észlelésnek, a látásnak igen tágas
az értelmezési tere is, azaz így is, úgy is, ilyennek is, olyannak is láthatjuk
a dolgokat, ilyen tekintetben is szemügyre vehetjük őket és olyan tekintetben
is. Gondoljunk arra, hogy nincs az a látvány, ami annyira egyértelmű lenne,
hogy csak egyetlen módon lehetne leírni.
Az álombeli észlelés ezzel szemben kötött, sőt, nyugodtan mondhatjuk, hogy egyenesen kényszeres. Álmunkban nem látunk semmi egyebet azon kívül, mint amit éppen nézünk, nincs hová kimozdulnunk a fókuszból, a látvány maga a fókusz, periféria nélkül. Ha a szemünk sarkából látunk éppen valamit álmunkban (ez is előfordulhat, ha onnan fenyeget például a rémálom szörnye), akkor is csak az a valami van fókuszként, semmi egyéb. Éppenséggel álmodhatjuk persze azt, hogy aprólékosan megvizsgálunk valamit, centiről-centire, majd hátrább lépünk és az egészet is szemügyre vesszük, ezt el kell ismernünk, de lássuk be, egy ilyen álom, minden lenne, csak nem tipikus. Másrészt, az az értelmezési mozgástér is kényszerítően beszűkül az álomban, hogy másként is észlelhessünk valamit. Gondoljunk arra, hogy még ha valaki nem is úgy néz ki álmunkban, mint szokott, akkor is pontosan tudjuk, hogy ő az, nem valaki más. Álmunkban nincs az a látvány, amelynek megpillantása az álom során ne lenne egyértelmű, amelynek jelentése ne lenne világos.
S
ennyi most elegendő is, mivel e vonások felől pillantva az ábrázoló zen
művészetekre, izgalmas párhuzamot fedezhetünk fel. Íme, egy jellegzetes szumie
kép:
Talán
nem lesz meglepő az állítás: a karikatúraszerű, végtelenül hatékonyan, néhány gesztussal,
monokróm vonással megfestett kép úgy állítja elénk az ábrázolt dolgot, mintha
álmunkban látnánk valamit. Nincs mozgásterünk, csak a lényeget láthatjuk.S minél
többet tartalmaz a kép abból, amin nincs mit látni, ahová nem térülhet el
tekintetünk, mert ott nincs semmi, vagyis, minél üresebb a fehér tér a vonalak
körül, annál erőteljesebben észleljük az ábrázolt tárgy sajátosságait. Még
izgalmasabb, hogy ez fordítva is érvényes: minél esszenciálisabb az ábrázolás,
minél kevesebb vonal és szín ragadja meg a modellt a képen, annál inkább megmutatkozik
a fekete vonalak körüli fehér tér üressége[1].
A kapcsolódó
feladatok így a következők. Elsőként, nyomtasd ki a fenti képet két példányban
és színezd ki az egyik példányt, rajzolj hátteret is (nem szükséges élethűen)! Mutasd meg valakinek és figyeld
meg, miként mozog a tekintete az egyiken, majd a másikon! Másodikként, láss bele egy
álomszerű látványt egy ébrenléti észlelésed látványába! Bárhová nézhetsz, mindegy! Képzeld el, hogy azt, amit
most látsz, milyennek látnád álomban? Mit rajzolnál körül belőle néhány vonással?