BEVEZETÉS
Talán mindenki számára ismerős a látvány, amelyet a klasszikus, hagyományos japán szobabelső nyújt. Ha részletek nem is maradtak meg, a falra függesztett, fehér alapon fekete vonásokkal megfestett kalligráfia képe bizonyára felidézhető. A kis házi szentélyben, a tokonomá-ban elhelyezett, mindig alkalomhoz illően kiválasztott kalligráfia látványa akkor is szembeötlő, ha nem értjük feliratát. A felirat jelentése azonban újabb dimenziót nyit. A költemények, bölcsességek mellett ez többnyire egy úgynevezett zengo, zen mondás, egy jellemző kifejezés, szólás, amely egy sajátos textusból, a zen buddhizmus vallásgyakorlatában eszközként szolgáló írásműből, egy kóan-ból idéz.
A
tekercskép, a kakemono tehát nem csak
látványelem, miként a helyiségben elhelyezett egyéb tárgyak sem csak azok,
hanem olyan jelentéshordozó, amely implicit tartalmakra utal. A zengo felhívás,
amely meditációra, elmélyülésre szólít fel, olyan belső munkára, amelynek során
utalásainak tartalmai kibomlanak és a meditáló személyéhez kapcsolódva
önismereti tükörként szolgálhatnak.
Az
ilyesfajta elmélkedés, lelki munka számunkra sem ismeretlen. Az újkori
keresztény hagyomány figyelemre méltó módon meditatio-nak
nevezi az olyan szellemi tevékenységet, amelynek során valamely fogalom,
összefüggés személyessé tehető azáltal, hogy az elmélkedő önmaga számára
tisztázza, tisztázódni hagyja, hogyan is viszonyul az adott gondolathoz.
A
kóanokat a zen buddhizmus hagyományos vallásgyakorlatában más módon használják[1], de a
kolostorokból – főként a zen művészetek által – a világi életbe kisugárzó zen a
zengo által a laikus gyakorlók számára is lehetőséget ad arra, hogy általa
tisztábban láthassanak önmagukra. S ezt a lehetőséget mi magunk is
megragadhatjuk, igaz, talán meglepő módon.
A most
induló sorozatban egy-egy zengo kapcsán olyan rövid gyakorlatokat adunk közre,
amelyek lehetőséget adnak arra, hogy a szóban forgó fogalom, kifejezés,
összefüggés révén az érdeklődő gyakorló ráébredhessen saját, addig háttérben
működő észlelésének sajátosságaira,
észrevétlen tudati működésének
jellegzetességeire, új módon pillantva így a világra s önmagára is, különös
tekintettel a művészetre és a művészi
tevékenységre.
Esztétikai gyakorlatok[2]
következnek tehát, a zen buddhizmus perspektívájából. A gyakorlók az egyes
fejezetek nyomán megismerhetik az
észlelés valós helyzetekben való
működésének jellegzetességeit, de arra is mód nyílik, hogy felfedezzék az
észlelés minden jelentést, értelmezést nélkülöző érzéki világát, vagyis, a zengo
jelentésétől visszatérjenek a kalligráfia látványához, mint tiszta észlelethez
s ezáltal képessé váljanak olyannak is látni, hallani a világot, ahogyan az
tetszést vagy nem tetszést, vagyis, minden
ítélkezést megelőzően már számunkra adódik. Végül, a gyakorlatok a modern
értelemben vett esztétika területét is érintik, mivel zen művészetek gyakorlását is segíthetik egy olyan szellemi attitűd
készséggé formálásával, amelynek révén a gyakorlók a műalkotásoktól az azokat
létrehozó alkotási folyamat tudati
eseményei felé fordulhatnak.
A gyakorlatok a Zengo nyūmon (禅語入門) című, angol nyelven olvasható gyűjtemény sorrendjét követik[3]. Az érdeklődők a kötetben tágabb buddhista kontextusba ágyazott értelmezéseket is olvashatnak egy-egy zengo kapcsán. Fontos megemlíteni továbbá, hogy a gyakorlatok módszertana Dobosy Antal alapvetésén nyugszik, aki a Tan Kapuja Buddhista Főiskola szemináriumain e sorok írója számára is számos alkalommal lehetővé tette, hogy a kóanok önismereti megközelítésében járatossá váljon. Az érdeklődők az ő tollából magyar nyelven is útmutatást kaphatnak egy híres kóangyűjtemény, a Nincs-kapu[4] kóanjai kapcsán ahhoz, miként tehetik meg első lépéseiket egy ilyen típusú önismereti kutatómunka ösvényén.
Végül, de, ahogyan illően mondani szokás, nem utolsó sorban, őszinte köszönettel tartozom Gáncs Nikolasznak csodálatos kalligráfiáiért, amelyek nem egyszerűen illusztrálják, hanem ténylegesen is mindenkor megmutatják azt, amiről az alább következő szövegekben szó van.
Kenéz László
[1]Egy kóant a kolostor
vezetője jelöl ki a szerzetes számára a Rinzai irányzathoz tartozó
közösségekben, aki azzal hosszú ideig dolgozik, akár közvetlenül elemezve azt,
akár meditációs témaként véve, akár más, imaginatív vagy intuitív módon, majd
munkájáról időről-időre beszámol tanítójának. Amíg a tanítvány beszámolójával a
tanító elégedetlen, a tanítványt a kóannak való további foglalkozásra utasítja.
E folyamat, hetekig, hónapokig, évekig, akár évtizedekig is tarthat, egészen
addig, amíg, ahogy mondani szokás, már nem a tanítvány foglalkozik a kóannal,
hanem az ővele s megtörténik az áttörés: a tanítvány tanúbizonyságot tesz a
tanító előtt.
[2] Megkülönböztethetjük az
’esztétika’ kifejezés eredeti és modern jelentését. E szó csak a XIX. századtól
használatos úgy, hogy a művészetelméletre utal, korábban az észlelés filozófiai
vizsgálatának elnevezése volt, a görög ’aiszthézisz’, észlelés, érzékelés
kifejezésből származtatva. Jelen gyakorlatok a kifejezés mindkét értelmében
véve esztétikaiak.
[3]https://terebess.hu/zen/Zengo.pdf Megjegyzésre érdemes,
hogy a gyűjtemény a zen mondásokat nem tematikus, hanem formális kritérium
alapján rendezi sorrendbe, nevezetesen, az őket alkotó írásjegyek, kandzsik darabszáma alapján.